2010. május 4., kedd

Merész párosítás

Merész színkombinációval készítettem gésamedált egy kedves megrendelőmnek.
A kérés szerint zöld és piros csigavonalas ruhát kellett olvasztanom, megmutatom, milyen lett a végeredmény;


Egyébként tudtátok, hogy a zöld és a piros komplementer, azaz kiegészítő színpárt alkotnak?
A három főszín a kék, a piros és a sárga; mindegyik főszínnek megkaphatjuk a kiegészítő színpárját úgy, hogy a "maradék" két főszínt összekeverjük egymással.
Azaz a piros párja a zöld, a sárgáé a lila, a kéké pedig a naracs lesz.
És hogy mi ennek a jelentősége? Csupán annyi, hogy a kiegészítő színpárok (feltéve, ha megtaláljuk a megfelelő árnyalatokat) erősítőleg hatnak egymásra, kihozzák egymás lényegét, sőt, a két komplementer szín megfelelő párosításával sokszor egyenesen hipnotikus hatást érhetünk el.
A XX. század elején a francia "vadak" vagy "fauves" irányzatához csatlakozó festők előszeretettel használták ki a kiegészítő színek egymásra gyakorolt hatását; és aki még nem készítette el a mexikói témájú üvegékszerét, lehet, hogy szintén sikerrel kamatoztathatja ezt az új tudást :)

2 megjegyzés:

  1. Érdekeseket írtál nagyon :) az az durva, hogy sokszor magamtól is előszeretettel kombinálom ezeket a színeket.. Pedig nem olvastam még ilyesmiről.

    VálaszTörlés
  2. Ezt én sem tudtam, viszont emlékszem, hogy alsóban, mikor dekoráltuk a tantermet, mindig ezekkel a színpárokkal kellett ilyen-olyan díszeket gyártani abból a nem tudom már, milyen nevű papírból.... (Amelyik olyan vékony, picit gyűrött és feltekerve adják, tudjátok!)

    Egyébként nagyon jól néz ki ez a gésa is! :-)

    VálaszTörlés